Leírás

Tartsatok velünk Puchberg városába, és a 2075 méter magasan fekvő Schneeberg hegyre, amit a Bécsi- Alpok koronázatlan királynőjének is neveznek!

Részletes program

Indulás Budapestről reggel 6.00 órakor a Bécsi-Alpok felé.
Útközben kis pihenőt teszünk, majd meg sem állunk a Schneeberg lábáig, ott, ahonnan a Salamandernek is becézett fogaskerekű indul. Itt található Puchberg városa.
A legmagasabb hegycsúcs – utunk célpontja - a Schneeberg, melynek tetejéről az Alpok nagyszerű látványa tárul elénk. 2.075 méteres magasságával ez a Bécsi-Alpok koronázatlan királynője. Magasan a környező táj fölé emelkedik, ezért remek kilátás nyílik róla, ráadásul nem is különösebben kell megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy feljussunk a csúcsra. Felszállunk a fogaskerekű vasútra, és máris a legjobb társaságba kerülünk: annak idején még Ferenc József császár is utazott rajta! Az 1800 méter magasságban található hegyi állomásra kapaszkodik fel a 9,8 km-es út alatt a vonat, amely 53 perc alatt teszi meg ezt a távot. Az út gyönyörű erdőkön át, alpesi rétek mellett vezet egy csodálatos, páratlan szépségű világba, ritka növények és állatok birodalmába.
Útközben több megállót is érintünk. A legnagyobb kapaszkodó előtti pihenőnél pedig lehetőségünk lesz megkóstolni a híres schneebergi buktát is különböző ízekben. Ahogy felértünk a felső állomásra, végigmegyünk a kaleidoszkóp elnevezésű kiállítórészen, valamint megtekintjük a közelében található az Erzsébet templomot is, melyet az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sissi emlékére emeltek.
Ezután egy kellemes panoráma kirándulást teszünk az itteni csúcs körül, a bátrabbak pedig az állomás feletti magaslatra is felkapaszkodhatnak a kereszthez.
A szabadidő alatt a gyerekeket egy fából készült játszótér várja. Ez Alsó-Ausztria legmagasabban fekvő játszótere közvetlenül a hegyi állomás közelében. A felnőtteket pedig hütték, azaz éttermek csábítják. Itt minden helyi specialitás megkóstolható és egy kellemes, pihentető időt tölthetnek el a friss, alpesi levegőn a csodálatos panorámában gyönyörködve.
Délután szintén a fogaskerekű vasúttal jutunk le - nem egész egy óra alatt - az alsó állomáshoz. Puchberg manapság kellemes klímájú, a rég letűnt napok hangulatát még mindig őrző fürdőhelyként üzemel. A vonatállomás a városközpontban található egy tavacska mellett, amelyen minden évben kacsák, récék és hattyúk várják az oda érkezőket. A 19. század közepétől ez a hely a bécsiek legkedveltebb nyári úti célja. Szabadidőben lehetőség van sétálni egyet a városban, a parkban, megnézni a puchbergi várat és templomot.
Autóbuszunkkal a közeli Losenheim településre indulunk, ahol vár minket a Sebastian-vízesés. Patakparton, majd az erdőben sétálva érjük el a zuhatagot, melytől a kötelező fotók elkészítése után indulunk vissza Budapestre.

Utazás hossza

1 nap

Utazás

Autóbusszal.

Ár tartalmazza

Az utazást.

Időpontok és árak

Időpont: Ár (Ft/fő) Előfoglalásban:
2021.máj. 8. 12.900 11.997
2021.jún. 5. 12.900 11.868
2021.júl. 3. 12.900 11.868
2021.aug. 14. 12.900 11.610
2021.szept. 4. 12.900 11.610
2021. okt. 9. 12.900 11.610

Ár nem tartalmazza

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!

Minimum létszám

35 fő

Kérj ajánlatot most!